Mit tehetek, ha hiányzik egy fogam?

Komoly szuvasodás következtében elvesztette egy fogát? Esetleg az évek során több is erre a sorsra jutott? A modern fogászat egyik legfontosabb alapelve, hogy a szakemberek elsődleges célja a saját fogak megmentése. Ehhez a korszerű technológiával végzett beavatkozások nagy segítséget jelentenek, s ma már a gyökérkezelés is fájdalommentesen megoldható a fogászati lézer alkalmazásával. Tény azonban, hogy adódhat olyan helyzet, amikor a húzás lehet az egyetlen megoldás.

A szakemberek rendszeresen hangsúlyozzák, hogy a fogpótlással nem érdemes sokáig várni, pláne nem akkor, ha a fogászati implantátum mellett szeretnénk dönteni. A foghiány nem csak esztétikai problémát jelent, bár kétségtelen, hogy az elülső fogak esetében ez a legnagyobb probléma. Míg a frontfogak kapcsán általában nem halogatjuk a pótlást éppen az említett esztétikai okok miatt, addig egyéb fogak elvesztésekor hajlamosak vagyunk húzni a dolgot.

S hogy mit javasolnak a szakemberek? Elsősorban semmiképp ne halassza a fogorvoshoz fordulást, de semmi ok nincs pánikra, van megoldás a fogpótlásra. A fogászati híd régóta alkalmazott módszer, amellyel akár több fog hiánya is áthidalható. Természetesen szükség van arra, hogy erős tartópillérek álljanak rendelkezésre a rögzítéshez. Ez utóbbiakat akár fogászati implantátum beültetésével is megoldhatjuk, amely egyébként is remek választás fogpótlás gyanánt.

Itt érkeztünk el ahhoz a lényeges ponthoz, hogy miért nem szabad túl sokáig halogatni az elvesztett fogak pótlását. Azok helyén ugyanis a csont hajlamos visszafejlődni, ami megnehezítheti az implantátum beültetését. Ha egyéb feltételek azonban teljesülnek, akkor az implantátum rögzüléséhez szükséges csontmennyiséget is lehet pótolni. Napjainkban minden korábbinál többen döntenek az implantáció mellett, amely teljesen fájdalommentesen történik, bár tény, hogy többször fel kell majd keresni a szakembert. A fizetés részletekben is megoldható a legtöbb magánklinikán, ami sokak számára nem elhanyagolható szempont.

A foghiány miatt fokozott terhelés érheti az ellenkező oldalon levő fogakat, de a rágás hatékonyságára is rányomja a helyzet bélyegét. Nagyon fontos tehát, hogy időben keressük fel a választott szakembert, aki segít az adottságainknak és elvárásainknak leginkább megfelelő fogpótlás mellett letenni a voksot.

 

 

Author: Sallo Tünde