Egyszerű, olcsó és könnyen alakítható

Nemrég jártam egy cégnél, ahol vásároltam egy alkatrészt, és szokásomhoz híven beszélgetésbe elegyedtem a kiszolgálóval. Kiderült róla, hogy ő az egyik tulajdonosa a cégnek, csak most épp besegít a srácoknak, mert nagyon sok feladat jött össze.
Ahogy beszélgettünk, arra terelődött a szó, hogy épp valamilyen bővítési megoldáson gondolkodnak, mert szerencsére jól megy az üzlet. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy már nem építhetnek újabb épületet a telekre, költözni viszont nem szeretnének, érthető okokból.
Mondtam is nekik, hogy miért nem gondolkodnak egy használt irodakonténer beszerzésében, hiszen számukra elég fontos lenne a költséghatékonyság, másrészt mobil épületként könnyebben kapnak engedélyt és a jelenlegi épület elrendezéséből kiindulva, az lenne a legoptimálisabb, ha az iroda részt átköltöztetnék a használt irodakonténerbe és így több hely jutna a raktárnak.
Ahogy legtöbbször, most is az volt az első reakció, hogy egy ilyen eladó irodakonténer olyan „gagyi”, hiszen, valamiért Magyarországon még ez a nézet, sajnos. Aztán mutattam neki pár ügyes dizájnnal készített irodakonténert és pár percen belül már eladó irodakonténer után keresgéltek a neten.
Mivel nekem már jönnöm kellett, elköszöntem, de úgy hagytam ott őket, hogy a rengeteg munka ellenére, hárman bújtak a monitorba, hogy konténereket nézegessenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük