Egy adatközpontot a laikusok többnyire úgy képzelnek el, mint rengeteg, egy helyre zsúfolt szervert, amelyek különféle szolgáltatásokat futtatnak, információkat cserélnek, felhasználókat szolgálnak ki. Ez így is van – legalábbis a fizikai infrastruktúra szintjén.

Ha azonban mélyebben betekintünk a rendszerbe, már egészen mást láthatunk. A modern hálózatok igényeit a hagyományos modellben kiszolgálni gyakorlatilag lehetetlen volna, mégpedig azért, mert ez nem lenne költséghatékony.

Egy szerver ugyanis üzemideje nagy részében nem használja ki a rendelkezésre álló erőforrásokat. Azokat viszont üzemben kell tartani – nem láthatjuk el energiával egy processzor csak néhány magját, a rendszernek teljes egészében rendelkezésre kell állnia. Ez pedig pazarlás, hiszen a kapacitás nagy része üresjáraton fut.

Olyan ez, mintha egy nagy fogyasztású autóval egyetlen ember folyamatosan járná a várost, és ideje nagy részében piros lámpák előtt járatná a motort, rengeteg üzemanyagot fogyasztva. Itt pedig belép a virtualizáció, a szervervilág telekocsija.

A modern technológia már jó ideje lehetővé teszi azt, hogy egy fizikai szerveren több virtuális szervert futtassunk. Ezek olyan rugalmas rendszerek, amelyek ugyanúgy működnek, mint a fizikai valóságban is létező szerverek – azonban képesek a fizikai erőforrásokat felosztani. Mégpedig az energiaigényeknek megfelelően.

Az olyan high-tech VPS központok, mint amilyen a DoclerNet is üzemeltet, nem működhetnének olyan költséghatékonyan, ahogy teszik, ha feleslegesen tartanák üzemben az eszközöket. A virtualizáció segítségével óriási plusz teljesítményt sajtolhatunk ki a szerverekből anélkül, hogy ehhez plusz energiát kellene felhasználnunk.

Ez a költséghatékonyság pedig a cégeknek is előnyös – mivel így az adatközponti szolgáltatások árát is alacsonyabb szinten tarthatják a szolgáltatók, kedvező áron kínálva a virtuális szerverek teljesítményét.