Ezt persze mindenki tudja. De mindenki csak akkor érzi át, amikor ténylegesen szüksége lenne szakértő segítségre, és nem kap, mert szakértőnek hitt analfabéták kezébe kerül. Én súlyos szenvedélybeteg voltam nagyjából 5 éven keresztül, az alkohol rabjaként éltem mindennapjaimat. Próbáltam segítséget kérni különböző orvosoktól, de havonta újra és újra be kellett írnom a keresőbe, hogy addiktológia budapest mert egyszerűen egyik sem volt megfelelő. A különböző gyógyszerek, praktikák is csak ideig-óráig segítettek az állapotomon.

Aztán szerencsére megérkezett a megváltás!

Másfél év sikertelen próbálkozás után rátaláltam a felepulok.hu-ra, amit nem értem, eddig miért nem találtam, de ez végre valódi megoldást hozott. Felhívtam őket, és szinte azonnal be is hívtak konzultációra, és bár ők is elismerték, hogy súlyos szinten vagyok, értékelték az elhivatottságom. Beköltöztem hozzájuk 28 napra a felépülési központjukba, ahol rengeteg fantasztikus programon vehettem részt nyugodt, pihentető környezetben.

A hatékonyság kulcsa itt szerintem a változatosság volt, hogy voltak például egyéni és csoportos beszélgetések is, illetve a szabadban is sok időt töltöttünk. A módszereket, amikkel le tudjuk győzni vágyainkat úgy begyakoroltuk, hogy már álmomból felkeltve is tudnám az összeset.

Mialatt bent voltunk a hozzátartozóinknak is ingyen rendeztek előadásokat, beszélgettek velük arról, min megyünk keresztül, hogy jobban megértsék. Azt vallják, hogy a hozzátartozóknak is kardinális szerepük van a felépülésben, és ezzel én is egyetértek, így örültem, hogy voltak ilyen programok is.

Nem elég a tudás, ha nincs mögötte lélek

Sokat gondolkodtam, miben különbözik leginkább az itteni addiktológia és a korábban tapasztalt addiktológia budapest -től. Úgy gondolom abban, amilyen a szakemberek beállítottsága, ahogyan az emberekkel bánnak. Akikkel bent találkoztam, rendkívül kedvesek és készségesek voltak, és a nap 24 órájában kereshettem őket, persze felváltva, de mégis jó érzés volt, hogy mindig van kihez fordulnom. Sosem keltettek bennem rossz érzést, ha esetleg nem olyan ütemben haladtam, ami elvárt volt, hanem megértőek voltak velem. Az sem fordult elő soha, hogy kivételt tettek volna másokkal, és a 28 nap alatt egyszer sem vesztették el a hitüket bennem, ami motivált arra, hogy én se adjam fel.

Arról nem is beszélve, hogy a program megálmodói, a felépülési központ feje egy olyan család, akik közül ketten ugyancsak alkoholisták voltak. Persze nem részeges emberek szervezték és tartották a programokat, hiszen már sikerült teljesen felépülniük, aminél motiválóbb és hitelesebb dolgot ki sem tudtam volna találni egy ilyen helyzetben. Szerintem mindenkinek reményt adott az, hogy ott volt előttünk egy élő példa, hogy igen, ez tényleg lehetséges, vissza lehet venni a kontrollt a szenvedélyeinktől, csak akarni kell.

A program után

A program befejeztével már teljesen máshogy éreztem magam. Egy kicsit sajnáltam, hogy itt kell hagynom ezt a meseszép környezetet, és féltem attól, ha visszatérek a való életbe, visszaesek majd. Azonban ez nem így lett, a bent elsajátított technikákat a mindennapokban is tudtam alkalmazni és sokkal jobban éreztem magam a bőrömben józanul. Azóta csak egyszer ittam egy pohár pezsgőt, a testvérem esküvőjén, és el nem tudom képzelni, hogy újra visszaessek a régi állapotomba.

Elképesztő hálás vagyok a Felépülők addiktológiai szakembereinek, hogy ekkora változást hoztak az életembe. Nélkülük nem sikerült volna elérnem, hogy teljesen felépüljek, és ezért nem lehetek elég hálás.