A villás targonca története

Egy villás targonca több, mint az árurakodás egyik eszköze. Évszázadok során számtalan módosításon, átalakításon és korszerűsítésen ment keresztül ez a gépezet,melynek hála ma már méltán elismert segítője egy logisztikai központ alkalmazottjának. A ma ismert villás targonca őse a majdnem kétszáz éve használt kétkerekű kézikocsi, melyet leginkább a kisiparosok használtak napi szinten. A kézikocsi jellemzői között szerepelt a vas kerekek, illetve az azokon guruló vas szerkezet, melyet emberi erő rakott meg és hajtott. Ez egy igen kezdetleges eszköz volt, mégis a szükségessége nem volt kérdéses. Ezt követte a kézikocsi négy kerekű változata, ami megtartásához már nem kellett emberi erő. Ezáltal több súllyal is meg lehetett pakolni, ha az árumozgatást erővel bírta a feladatot végző ember. A további fejlesztéseknek hála a kézikocsi következő változata már akkumulátorral működött és sínen futott vagon volt. Ezáltal még nagyobb súlyt volt képes elbírni. Ezt a szerkezetet a Pennsylvaniai vasútépítéshez fejlesztettek ki, majd pedig elterjedt világszinten is.  A villás targonca azonban több feladatot is elvégez, nem csak árumozgatásra alkalmas. Fontos funkciója az áruemelés is, ami emberi erővel, bizonyos súly felett, már megoldhatatlan volna. Ez jelentette a fejlesztők számára a következő kihívást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük