Eljött a kert rendbetételének ideje

Március, áprilisban már bőven megérett az idő arra, hogy elkezdjük a kertünk felkészítését a tavaszi és nyári hónapokra. Ha a fűkaszálás Debrecen kertjeiben most még talán nem is annyira aktuális, de a sövénynyírás Debrecen számos kertes házánál aktuálissá vált. Figyeljük csak meg, hogy a hétvégi csendet bizony egyre többször és több helyen tör meg a kerti gépek zaja. A sövénynyírás Debrecen lakóinak ugyan olyan fontos és gyakran igényelt szolgáltatás, mint az ország többi pontján. Szerencsére helyben találhatnak olyan szakember gárdát, akik vállalják a sövények lenyírását. Hiszen nem mindenkinek vannak meg a megfelelő eszközei és gépei hozzá. Valamint az idő is szűk keresztmetszet lehet, ami kevés szabadidőnk van, azt lehet inkább pihenéssel és a családdal töltenénk, nem a kerti munkákkal. Egy rendezett, szépen, egyenletesen megnyír sövényre jó ránézni. Ne feledkezzünk meg róla, hogy akár már most kérjünk új időpontot is későbbre, hiszen nyáron egyszer, de lehet, hogy többször is szükségessé válik majd a sövény megnyírása. Ilyenkor más is hasonlóan gondolkodik, sőt, a fűkaszálás Debrecen környékén is csak később kezd majd beindulni, amikor már tartósan jó idő van, több az eső és a fű is sokkal gyorsabban nő. Tartsuk észben, hogy egy rendszeresen gondozott gyep esetében kevésbé van lehetősége a gaz és gyomok elterjedésének, valamint a kertünk összképe is sokkal esztétikusabb, ha nem térdig ér a fű.

Vélemény, hozzászólás?